Ajánlatkérés


Orsi & Dávid story

Minden esküvő mögott van egy romantikus történet.






Orsi & Dani story

A lánykérés már megtörtént, Orsi és Dani az esküvőjüket tervezgetik.





"Ezúton szeretnénk megragadni az alkalmat és köszönetünket nyilvánítani az augusztus 10-én lebonyolított esküvőnk kapcsán. Utólag visszagondolva és az elkészült esküvői fotókat nézegetve, rendkívül boldogok vagyunk, hogy a Pinkóczi Csárdát választottuk helyszínnek, annál is inkább, mivel majdhogynem látatlanban történt az egész, hiszen mindenre külföldről kellett rábólintanunk. A Csárda kívül-belül csodás kiegészítője volt a menyegzőnknek; mi magunk és a vendégeink is kitűnően érezték magukat. Bizonyosan ajánlani fogjuk ismerőseinknek, akik a jövőben tervezik házasságkötésüket. Ervin, Ön felejthetetlen vendéglátást biztosított számunkra és a násznép számára; a személyzet leste minden kívánságunkat; az ételek prezentálása és felszolgálása pazar volt, nem beszélve az ízekről és arról, hogy a menü a különféle étkezési szokásokkal élőknek is biztosított tápláló finomságokat. A marhapörkölt isteni volt és a vegetáriánus vendég is örült, hogy nem rántott sajtot tettek elé 😊 A díszítés és ültetés felülmúlta a várakozásainkat; az utolsó pillanatban felmerült problémákra is volt megoldás (például a gyermekek elhelyezése)."

Desirée és Gábor

"Szeretnénk köszönetet mondani az alábbi sorokkal: Lakodalmunkat a Pinkóczi Csárdában tartottuk, ami a lehető legjobb választás volt. A környezet szép, rendezett, barátságos. Az ételek, italok nagyon finomak voltak, mi és a násznép is nagyon meg voltunk elégedve. A személyet előtt is le kalappal. Ervin nagyon kedves, türelmes, az előkészületektől kezdve mindenben a segítségünkre volt. Az egész Pinkóczis csapatnak köszönjük, hogy a Nagy napunk még annál is jobban sikerült, mint ahogy azt megálmodtuk. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk! :)"

Lilla és Dani

"Tökéletes helyszín a tökéletes esküvőhöz! Mindenben segítséget kaptunk, amiben csak kértük. Nagyon örülünk, hogy rátaláltunk, a legjobb döntés volt! Köszönünk mindent! ❤️"

Orsi és Dávid

"Tökéletes helyet választottunk az esküvőnkre!☺️(2019.10.19🥂) A díszítés egyszerűen csodálatos, az ételek nagyon finomak! A személyzet pedig hihetetlenül barátságos és figyelmes! Csak ajánlani tudom! 😊 Nagyon szépen köszönjük Ervinnek és a csapatának, hogy ilyen csodálatossá és gördülékennyé varázsolták a Nagy napunkat👰💍🤵❤️"

Anita és Ernő

"2019.09.14.-én tartottuk az esküvőnket a Pinkóczi Csárdában. Az első perctől kezdve elnyerte a szívünket és az első találkozás alkalmával Ervin 100%-os bizalmat élvezett a részünkről. Az esküvő nem jár stresszel ha ilyen tökéletes csapat áll az ember háta mögött, mint Ervin és kollégái. ❤️ Egy házasodni készülő pár szereti érezni hogy foglalkoznak velük, így tudtuk ha rájuk bízzuk az este lebonyolítását, nyugodtak lehetünk hogy minden a helyén lesz… általuk is egy csodává vált a Nagy Napunk ❤️Az este remekül sikerült, minden tökéletes volt, az ételek fenségesek és bőségesek voltak. Remek hangulatú este kerekedett.❤️🍾👏 Tudnánk még sorolni a megannyi pozitív tapasztalatot, de nem tesszük, így csak annyit üzenünk minden párnak aki esküvő előtt áll, válasszátok a Pinkóczi Csárdát és hetedhét országra szóló lagzitok lesz! 👏😘 Köszönjük Pinkóczi Csárda! ❤️"

Anna és Gábor

"Az amúgy is felejthetetlen házasságkötésünk napját, a Pinkóczi Csárda még felejthetetlenebbé tette. Ervin és kollégái mindenben a segítségünkre voltak, az első találkozástól kezdve korrekten, rugalmasan és teljes bizalommal fordultunk egymáshoz. Minden kérésünket teljes mértékben megoldották. Nem volt probléma a saját fotósarok kialakítása és a hagyományos lányrablás sem. Minden vendégünk nagyon jól érezte magát és kivétel nélkül mindenki megdicsérte az összes fogást. Az ételek minősége első osztályú volt. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk Balatonalmádi legjobb csárdáját."

András & Ulyana

"A csárda rendkívül jó helyen található,tágas,zöldövezettel körülvéve,igazi paradicsom. Az ételek házias,magyaros szájízzel készültek,rendkívül ízlett minden vendégnek a gazdag húsleves és a frissen sültek. A legmegnyerőbb a hortobágyi palacsinta volt,szinte minden vendég megemlítette.A pincérek folyamatosan biztosították a rendet,tisztaságot,utánpótlást,nagyon flottul végezték a dolgukat. Minden nagyon gördülékenyen ment és mi minden segítséget megkaptunk a tökéletes lagzihoz. Ha újra kellene szervezni akkor is a Pinkóczit választanánk ;)"

Andrea & Tamás

"2018 júniusában tartottuk az esküvőnket a Pinkóczi Csárdában, ami életünk egyik legjobb választása volt. Ervin rugalmassága, profizmusa és precizitása nagyon nagy segítség volt számunka, így mindössze két hónap alatt szerveztünk meg egy tökéletes esküvőt. Az idilli helyszín, a rendkívül ízletes ételek és a kedves, gyors kiszolgálás is olyanok, amiket azóta is örömmel hallunk vissza a vendégektől. Mindenkinek tiszta szívvel ajánljuk!"

Gyulay Brigi

”Az esküvőszervezés egyik, vagy talán a legfontosabb része a tökéletes helyszín megtalálása. Mivel a párommal mindketten Almádi születésűek vagyunk, így nem is volt kérdés, hogy az esküvőnket is itt szeretnénk megtartani. Sok-sok helyről kértem be ajánlatot, ezek közül a Pinkóczi Csárda volt az első, amit személyesen is megnéztünk, köszönhetően annak, hogy a megkeresésemre szinte azonnal kaptam részletes választ, árajánlatot és referencia képeket Már ez nagyon szimpatikus volt, mert egy menyasszony szereti érezni, hogy soron kívül foglalkoznak vele.  Az első egyeztetés után teljesen világos volt, annyi előnyt tud a Pinkóczi Csárda felsorakoztatni, hogy számunka nem volt igazi versenytársa. Többek között a lokáció, a röviditalok és sütemények, torták bevitele, valamint a rendelkezésre álló dekoráció, székszoknyák miatt. A tulajdonos, Ervin tapasztalt vendéglátós szakember, sok-sok lakodalommal a háta mögött, így tudtam, ha rábízzuk az este lebonyolítását, nyugodtak lehetünk, hogy minden a helyén lesz… és ez valóban így is volt. Az este remekül sikerült, minden tökéletes volt, az ételek kifogástalanok és bőségesek voltak, minden frissen, melegen és szépen került tálalásra. Remek hangulatú este kerekedett. Hosszasan tudnám még sorolni a megannyi pozitív tapasztalatot, de szerintem a saját esküvőjéről mindenki órákat tudna beszélni.  Végül egy vicces befejezés: a násznép olyan jól érezte magán, köszönhetően a finom ételeknek, italoknak és zenének, hogy búcsúzáskor ezt mondták „Jövőre ugyanitt egy ismétlés?!” … és ez valóban így is lesz, mivel következő évben a testvérem is elveszi a párját és nem is volt kérdés, hogy ők is a Pinkóczi Csárdát fogják választani, így újból összegyűlik a rokonság, hogy az ifjú párt ünnepelve élvezzük a Pinkóczi Csárda vendégszeretetét.”

Dorisz és Viktor

"Nagyon meg voltunk elégedve a Pinkóczi Csárda szolgáltatásaival. A vacsora mindenkinek ízlett, bőséges és finom volt, étel allergiásoknak külön ételt készítettek így senki sem maradt éhes :) A teremnek gyönyörű alapdíszítése van, ez nagy gondot levett a vállunkról, csak az esküvőnk színvilágát kellett belecsempésznünk. Az egyeztetések jó hangulatban teltek, Ervin nagyon segítőkész és rugalmas volt, látszik hozzáértése és sok éves tapasztalata. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk a helyet, aki egy gördülékenyen zajló, felejthetetlenül jó esküvőt szeretne a Balatonon :)"

Szilvi és Balázs

"Mikor tavaly az esküvőt szervezve férjem elvitt a Pinkóczi Csárdába, már a bejáratnál beleszerettem a helybe, és az a csodás pince terem...a mi legszebb napunk így lett kerek. Minden kifogástalan volt, ízletes ételek remek borok és barátságos figyelmes kiszolgálás. Mindent megvalósított nekünk Ervin, ami e napon kívánságunk volt. Ezúton is köszönünk mindent."

Erzsébet és Tibor